Az ébredés olyan, mintha élő keszegekkel vertek volna agyon, mindenütt izzadok, a hajam csatakokban ragadt az arcomra, sípol a tüdőm, a szívverésem pedig olyan gyors és erős, mintha éppen infarktusom lenne. 

   Lehet, hogy az van.

   A takaróm a szoba sarkában pihen a megsárgult szerencsehozó kaktusz cserepe mellett, a hasamon elkent hamufoltok, a hamutartó tele csikkekkel, nyolc üres üveg bor viszont tökéletesen egymás mellé rendezve pihen az éjjeli lámpa mellett. A számítógép bekapcsolva, a lejátszási listán hatszáz számnyi északi death metal nóta sorakozik. Kopognak.

   Felkelek, keresek egy cigit és rágyújtok, magam köré tekerem a lepedőt, a pulzusom lüktet a fülemben, a padló hideg, jéghideg, Eszkimó asszony fázik, Reykjavikban mindig tél, harapom a füstöt, harákolok és lenyelem, medvebocsként bucskázok át a saját önérzetem meglehetősen sokat megélt maradványain. Kulcs a zárban, fordít, slukkol.

   Piroska néni áll az ajtóban, egész teste ökölbe feszül dühtől, szemében az értetlenség és az összes létező nációval szemben táplált megmagyarázhatatlan gyűlölet békítő elegye csillog. Megkérdezi, hogy mivel töltöttem az estémet, mire én megkérdezem, hogy kérne-e egy csésze forró teát. Megemlíti, hogy életében nem csalódott még ekkorát albérlőben és ezt a címet nem másnak köszönhetem, mintsem, hogy sikeresen végigordítottam az éjszakát és "különösen nagy zajt csaptam", "túlzottan hangosan hallgattam a zenét" és "a lakóház házirendjéhez méltatlanul" viselkedtem. Utóbbi mindent összefoglal. Megjegyzi, hogy őt nem zavarja, ha átjönnek a barátaim "és kulturáltan beszélgetünk, társasjátékozunk", de sajnálatos módon "felzaklatta", hogy egész éjszaka nem tudott aludni és a többi lakó sem. Felvetem, hogy legyen szíves bebizonyítani azt, hogy senki nem tudta álomra hajtani a fejét. Szerencsére öreg motoros már, végigjárta az egész házat, és aláírásokat gyűjtött, mintegy figyelmeztetésként. Nem roskadok magamba, de megígérem, hogy ilyen többet nem fordul elő. Ezzel ő maximálisan egyetért, ugyanis megosztja velem azon vélekedését, miszerint "ha még egyszer rajtakap ezen a lehetetlen viselkedésen", akkor nem lesz más választása, mint felbontani a szerződést és elküldeni engem a büdös picsába.

   Elveszem a papírt, rázárom az ajtót, a csikket belököm a klotyóba, és visszafekszem aludni. 

  Rézgálicot iszom, szénrajzokkal karistolok atavisztikus képeket egy hibrid meghajtású Toyota szélvédőjére, gyémántokat rágok, a fogaim szilánkjait bő nyállal nyelem le, megindítom a szülést, aludj el szépen kis Balázs.

   Álmomban zörögnek a csontjaim és nedves kopoltyúk csattognak az orrnyergemen. Ömlik a számból a vér, a paplan alatti démonok ájulttá basszák a felmenőimet, kicserepesedik a farkam, szifiliszes vagyok, ráncos és öreg, kerekesszék, hímzett terítő, vázákat és asztalokat ábrázoló csendéletek, kispolgári sikolyok a Béke téri buszmegállóból, valaki énekel, valaki boldog, valakit most rabolnak ki. Újszülöttek másznak a jégszilánkos füvön, nyikorognak a hinták, markolom a vasakat, gyenge a lábam és kihullik a szőröm. Fázom anya, fázom.

   A felszínen hörgés és sikoltásba fúló köhögés. A szemközti szomszéd a távirányítóért nyúl, és felhangosítja a tévét.