Szinte elhiszem, amit mondok, az Ördögtől kérek útmutatást, bolondítok egy keveset a garatomon, hátha csúszik. Csúszik persze az istenadta, felköhögök egy szalonnás baguette-t, amit éhező madárfióka módjára visszanyelek, megtelik a szemem könnyel, rágyújtok, jobb lesz.
Haladok a feltörekvés igazságtalan útján, mindenki ugyanannyit szenved, csak máshogy és máskor és egyáltalán nem, de a szavak fontosabbak, mondhatnánk, de nem mondjuk, mert keveset használunk, magyar ember szájjal eszik, és csak azt mondjuk ki, amit ki lehet, nem a mi kezünk véres, de az arcunkon ott a pecsét, nyirkos az üreg, és még mindig nem tudják megunni a billogot tartó markok.
Így lettem néhai Habsburg Ottó tántija.
Szerelem volt ez első válásra, tudtam, amikor ott, hogy minden másképpen, ha akkor odafigyelek, ellenben dehogy. Nem kérek a vajúdásból, egyenes vonalak, azt szeretem, azon van mit elrontani, azt lehet szeretni és utálni, a maszatolás örökérvényű inger, szembesülés nélküli, gyászos önbecsapás, fojtott légkörű szeretkezés anyáink gyilkosaival. Nietzschéről akar értekezni, de túl fiatal, leszelek neki egy kis csokoládés piskótát, megtörlöm az arcát, megböfiztetem, aztán kimegyünk a kastély udvarára kicsit szaladgálni, Madám Rönomé félénk utalásokat tesz legutóbbi légyottunkra, amikor voltam olyan szenvtelen, hogy a kedves férjének a borospincéjében fogtam meg cérnakesztyűs kis kacsóját és crescendóban búgtam alpári szavakat a fülébe.
Azóta is kiveti az ágy (ki mint veti...), nem tud aludni, mondja ő, nem tud aludni, mert éjjelente felkel, és plátói szerelmünkre gondol, kirohan a szobából és sírdogál a Hold fakó fénye alatt, Villont olvas és nyers koszton él, már a hegedű hangja sem vidítja fel, és attól is elszontyolodott szokásától eltérően, hogy a szeme láttára korbácsolták bucira az egyik szolgálóleányát. Mondom neki, kedves, ne aggódjék, ha máskor nem is, holtunkban együtt lehetünk örök szerelmünk ékesen csillogó kiteljesedésében, és lesz szíves nyilvánosan nem megszólalni, mert szeretem, de a kifejezőkészséggel igencsak hadilábon áll kegyed. Például.
Ottó visszatotyog, államcsőddel fenyeget, aztán visszaküldöm a szobájába, játsszon egy kicsit és kérje meg a dajkát, hogy előtte tegye tisztába, mert attól tartok, hogy történt egy kis baleset.
Madám Rönomé megragadja a csuklómat és esdekelve kér, hogy búgjak crescendóban alpári szavakat a fülébe.
Kaka, kaka, kaka, mondom. Szerelmesen nézünk egymásra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.