gonzoworld

Az egyetlen zavarba ejtő aspektusa annak, amikor kiváló sörről és sörözőről értekezünk, hogy az ember bizonyos atavisztikus igényeit pedzegetjük ezzel. Igen, hiszen ha számba vesszük mindazokat a dolgokat, amikre vágyunk és elmélyedünk személyünk ezekre reflektáló ismert és még ismeretlen aspektusaiban, rá kell jönnünk, az önismeret elsajátításához, egyszeri és megismételhetetlen lényünk feltérképezésére megfelelő körülményeket kell kialakítanunk.

Az ember, mint olyan, legyen megtestesülésében a megszámlálhatatlanul végtelen lehetőség közül bármelyik, csak akkor tud igazán kiteljesedni és önmaga középpontjára találni, hogy megfelelő tükröt tart maga elé és ezt szemlélve, mint önmaga előtt megjelenő önmagával kapcsolatot tud teremteni. Hogy jön ez a sörözőhöz, hovatovább miképpen kapcsolódik ez a sörhöz?

Elmondom.

Az ember legyen akármily erős, vehemens, legyen akármily képes tűrni és viselni a külvilág betörését a saját, zárt szellemi és lelki lényegébe, igényelje akármennyire is a súrlódást vagy a kapcsolódást embertársaival, időről-időre vissza kell találnia önmagához nagy levegőt véve, hogy így lelkében a teljesség érzése lehessen úrrá egy időre, mielőtt ismét felölti magára hiú páncélját és nekiveselkedik a világ forgatagának. Minden ilyen pihenés alkalma alatt lehetősége van a kötelezettségeit elhagyni egy időre és azoknak a dolgoknak szentelnie idejét, ami kikapcsolja és megnyugtatja, mindezeken felül alkalma nyílik feldolgoznia magában a monoton élet sikereit, veszteségeit, tetteinek következményeit. Ezeket pedig bizalmas társaival rendre meg is tudja osztani társasági légyottokon, ha igényli.

A söröző, mint olyan az egyik legkiválóbb hely ezen önreflekszív cselekvések elvégzésére és kiértékelésére, hovatovább a sör az egyik legkiválóbb katalizátora a kontempláció, nyugalom és pihentető derű állapotainak elérésére. Itt pedig referálunk most a kultúrára, mely szoros kapcsolatban áll a fent említett cselekvésekkel.

A kultúrának dinamikus értelmemben mindjárt van kettő eseménye, amire eddig talán még nem mutatott rá senki. Az egyik a kultúra teremtése, a másik a kultúra emésztése. A második esemény akkor megy végbe, ha a kultúra teremtésének olyan körülményei vannak, amik valóban emészthető kultúrát nemzenek.

Az emészthető kultúra teremtése nagyon kényes folyamat és hiába mondtuk azt, hogy ennek tökéletes bölcsője lehetne a söröző és kiváló katalizátora a Sör fogyasztása, bátorkodnunk kell pontosítani azt, hogy mire gondolunk. Felnőtt, önmagával bizonyos értelemben jó viszonyban álló ember nem azért iszik már, hogy szabad akaratát a hétköznapi csalfaságoknál sokkal kevésbé uralja, hanem, hogy elméje lenyugodjon az emberek súrlódásaiból keletkező viharok zajától, ezen felül pedig, hogy felfrissüljön, kitárulkozzon, az új dolgok iránt fogékonyabbá váljon, önmagával való viszonyát sokkal teljesebb spektrumban legyen képes ápolni és képes legyen örülni a létezése némely esetben nehezen elhihető szépségeinek. Az ilyen ember tudja, hogy minden vágya mögött egyetlen igaz vágy lakozik, az, hogy teljes egészében meghódíthassa saját univerzumát és kiteljesedhessen önmaga szimbolikus szépségében és tökéletességében. Ezen hódítási folyamat produktumainak összességét akár nevezhetjük a Kultúrának is, viszont hozzá kell tennünk azt is, hogy a fent említett kényes és nagy gonddal elvégzendő cselekvéseket erre alkalmas helyen kell elvégezni.

Itt pedig eljutottunk oda, hogy a kultúrateremtés egyik kiválóan alkalmas intézményéről pár kedves szót szóljunk, nevét említve a Sörözőről és arról, hogy mégis milyen italt mérnek ott.

A Sör nem összetévesztendő azzal a sörrel, amit az emberek azon sörözőkben isznak, ahova azért mennek, hogy nem sokkal később átmenjenek egy másik sörözőbe, hogy aztán ugyan azt a vizezett és enyhén poshadt löttyöt igyák, mint az előzőben, csodára várva, hátha ezen igazi sörnek egyáltalán nem mondható lötty kóstolgatása megváltoztatja a sorsuk lefolyását. Az igazi Sörözőben, ahol Sört mérnek, nem üvölt a zene és a vendégek közepes mérvű morajlásán kívül soha nincs nagyobb zaj. A Söröző nem diszkó, nem klub és a Sör nem lőre, de nem is koktél. A Sörözőnek alkalmat kell szolgáltatnia arra, hogy az ember mind szociális életet élhessen, feltárja lelkét, átgondolja, mily’ játékokat üzött vele Fortuna az elmúlt időben, mindezt pedig jókedvbe és kellemes, nyugodt derűbe burkolózva legyen alkalma megcselekedni.

 A Sört nem isszák, hanem elsősorban fogyasztják, minden kortyát annak megfelelő tisztelettel és odaadással megízlelve, hiszen minden korty egy újszerű élményt és a lélek elégedettségének egy újabb spektrumát nyújtja. Minden korsó Sör, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, az ital állaga, hőmérséklete tökéletes harmóniában van egymással, habja nem kellemetlen melléktermék, hanem a műalkotás koronája. Színe általában a Nap valamelyik napszakában tündöklő fényével harmonizál, és hogyha feltartjuk a frissen kicsapolt korsónkat valamely napszakban és hagyjuk, hogy a Nap fénye átsüssön az üvegen, furcsa és misztikus érzés lesz urrá rajtunk amint a buborékokat szemléljük felfelé kúszni a kezünkben tartott gyönyörű italban.

Váncsa István Géniusza, aki ezen írás ihletője volt úgy kezdte a Sör című esszéjét:”Ha rendben folydogálnának a dolgok ezen a világon” és ezzel gondolattal foglalta keretbe azon utópisztikus vízióját, amiben a megfelelő Sörözőről és az abban mért megfelelő Sörről értekezik. Habár az írás hihetetlen magas nívóját és gondolatainak zsenialitását soha nem akarnánk eltagadni, mégis azt kell mondjuk: a világban a dolgok nem folydogálnak rendben és talán ez mindig így volt. Jelen pillanatban 2013-ban, Magyarországon is így van ez. A dolgok nem folydogálnak rendben. Viszont azt mondhatnánk, hogy ha van olyan intézmény, amit akár Kulturális Sörözőnek is hívhatunk, ahol kiváló minőségű Söröket mérnek, akkor talán a világban is sokkal gyakrabban lesz igaz az állítás, hogy „Rendben folydogálnak a dolgok”. Szerencsére a magyar sörkultúra egyre inkább virágkorát éli, kiváló söröket főznek és mérnek, egyre kiválóbb intézményekben. Váncsa István víziója egy szebb és nyugodtabb világról, de ha más nem is, annak elérésének lehetőségéről, annak, aki ezt igényli, kezd megvalósulni. A régiek meg voltak bizonyosodva arról, hogy a Sört, mint amazt, habár kultúránként és civilizációnként változó karakterű, de mindig az emberi nemet oltalma alá helyező isten adománya volt. Így volt ez a borral is, habár a bor jelen esetben egy másik történet, gondolatkör része és egyébként is a régi mítoszok már nem a mi életünk mítoszai, tanításaik már csak részben feleltethetőek meg a mi, modern, de lehet akár posztmodern vagy poszt-posztmodern életünkre nézve. A mi kultúránk már egy egészen másik kultúra, amivel egyetemben létünk nagy kérdéseinek formái is átalakultak, ha az origói a régiek is maradtak.

Hogy további gondolatainknak kantárját pedig most megfoghassuk, annak konstatálásával szeretnénk lezárni ezt a kellemes és nyugodt kontemplációt, hogy midőn a világ helyet szorított a hozzánk hasonló emberek számára, hogy lelkiismeret furdalás nélkül élvezhessük az élet azon ajándékait, amik elménket megtisztítják a kéretlen és hasztalan dolgoktól. Immáron van intézmény és katalizátor, hogy ismét elvethessük magunkban a kultúránk magvait. Amelyik mélyen tisztelt olvasó pedig nem ért velem egyet, szolgáljon hát bizonyítékul eme írás számára, ami épp egy ilyen intézmény kiváló sörének kortyolgatása közben fogant a 16. kerületi Legenda sörfőzde teraszán, de ha még ez se lenne elég, legyen hát saját természetében fellelhető mély öröm és megelégedettség kiaknázása a bizonyíték, amint nem azt a vizezett, kissé poshadt, húgyszínű italt fogyasztja, amire hosszú-hosszú éveken keresztül azt hazudták nekünk, hogy bármi köze lenne az igazi Sörhöz.