Éhbér és szakavatott körtekóstolók, nikotinsárga bajszok, ilyen a korán, ami a profán jelen előtt éppen egy lépcsőfokkal tanyázik, szinte obszcén, és hüledezve mered a megszokásra, arra a hatalomra, mely édes, mint a méz, amitől felcseperednek a hangyák és morózus kitartással várják a kóma végét, néha bájtokat számolnak, néha köveket visznek máshová, néha meg hallanak a sikerről, de a misztérium kövér és ájtatos, csak üldögél a karosszékben, skandálja a tőmondatokat, és tunya megvetéssel hunyja le a szemét, ha megszólítják.
Könyveket írnak erről, fehér fogsorok rágják elő a szavakat egy mesterséges elme adathalmazából, kalapáccsal ütik rá a zománcot az agyagra, aztán rávernek egy otromba pecsétet, amin az áll, hogy igazság, tessék, meg lehet venni, mindenki számára elérhető, te is tudsz róla, meg te is, hibáztasd magadat, hibáztasd az anyádat, vizeld le Gandhi sírját, kend be magad sárral, és légy magzatod hamvvedre.
Néha olyan, mintha ott sem lennék, csak egy-egy pillanatra bukik fel belőlem az énem, egyébként meg feszülnek a szíjak, forognak a kerekek, egy egzakt közösség gesztusaiból táplálkozom, egy közösség szavait köhögöm fel, aztán néha kirajzolódik belőlem egy homályos kép, igen, ez voltam, ez vagyok máskor, csak éppen itt nem. Nem is kell, mondják, de akkor miért én, kérdezem magamtól, vagy miért pont te, ha már itt tartunk, de szerinte ne személyeskedjünk, mert kettőn áll a vásár, és én húzom a rövidebbet, ahogy a rövidebbet egyébként is húzni szokás.
Kilendülök az egyensúlyomból, belekezdek egy mantrába, és imádkozom, hogy egyáltalán földet érjek, az állag nem evidencia, csak képletes vágy, szilárd legyen és stabil, a többi úgyis az én dolgom, zuhanni a hülye is tud, nem kell hozzá semmilyen kézikönyv, csak dőlsz, szurkolsz és izgulsz, aztán eltűnik minden, sötétlő köd marad és nyolc napon túl gyógyuló önsajnálat.
A szobámban nincsenek növények, csak néhány fal, a megtorlás igénye döfköd, tárgy és alany sincs, néhol tompa fényforrások elkenődött emanációja, papír, fa, tégla, festék, vér a véremből, az elektromosság minden irányból vágtat és körbevesz, felettem is, alattam is folyik a víz, az oldalirányú sejtelmekről nem is beszélve.
Olyan, mintha ez az egész nem egyszerre lenne, pedig egyszerre van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.