Köztéri néphergelés, ez kell nekünk, nem a szabadalom, nem a tudás, így látjuk mind jónak, húsból és vérből tákolt transzparensek üvöltik ezrek szemébe önnön nagyszerűségüket, legyünk az utcán, mert az mindenkié, legyünk együtt, mert azt szabad, analógiákat fércelünk középiskolai tankönyvekből kiragadott félmondatokból, rosszul beállított, de hatásos szépia képekkel, esetleg fekete-fehér, hogy legyen letaglózó, hogy dokumentumszerű, rég halott emberek szájába helyezzük a stáb szavait, nem emlékezünk, csak emlékeztetünk és felhívjuk a figyelmet, szerezd meg mind, gyűjtsd össze és érezd magad történetesen kurvajól.

   Színészeink vannak, zenészeink, íróink, költőink, újságíróink, mind-mind távol a kaptafától, nyakkendős portrék a meggyőződésről, egy-egy nóta valamiről, hogy lehessen tapsolni, ütni vadul a negyedeket, építjük a hanglejtést, először csak helló, aztán pihegtetés, mélyen a szemekbe nézve, hogy megértse mindenki, aztán kurziválva, de jól elrejtve valaki menjen a jó édes anyjába, és nézzünk aztán magunkra, hát mégis mennyire sokan vagyunk mennyire itt, mert mi valami mellett vagyunk, mi valami ellen vagyunk, és ennyi légy különben sem tévedhet, mindenkinek jót akarunk és csak néhányaknak rosszat, nem offenzíva ez, pusztán jól nézz magadba, mert ti ott kevesen, mi itt többen és fordítva, hosszabb a kezünk, magasabban leng a zászló, én inkább vagyok olyan, mint amilyen te nem, meg te nem is hiszel abban, amiben én igen, és én sem hiszek abban, amiben te, és az én pajzsomra becsület van írva, az enyémre meg hit, az enyémre meg ország, az enyémre meg hatalom, az enyémre meg ősapáink, az enyémre meg azon helység neve, amit tizedmagammal képviselek, én meg veled vagyunk, ti meg ellenem, és valakiben felmerül, hogy mi a faszt keresünk itt, és kiért csináljuk mindezt, aztán pisszegés jön, meg huhogás.

   Ugyan kérem, dehogy szól ez érdekekről, ugyan (!), dehogy (!), inkább csak arról, hogy ki képes minél álságosabban és a legjobban átsatírozva magáévá tenni és szodomizálni a kőbe vésett személyes tragédiákat, ki tud több féllábú, félszemű plakátot a saját mellére tűzni a megszokott és megunt színek mellé, meg kell érteniük, meg kell érteniük, meg kell érteniük, hogy csakis róluk szól, csakis értük siklik a vonó a húrokon, értük veszünk levegőt, nem kompenzálunk, hanem veszünk, ragadunk, ugyanarról a tőről fakadunk, de mégsem lehetünk egyek.

   Ezernyi oldalról harsognak a fanfárok, a nép gyermekei kapkodják a fejüket, villámlanak a tekintetek, és túl sokan képesek magukból hülyét csinálni. Pusztán a kedvünkért.

   Túl sokan viselnek el túl sokat. Pusztán a kedvünkért.

   Túl sokan tesznek túl keveset. Pusztán a kedvünkért.

   Vicceltünk, az egész csak játék volt. Pusztán a kedvünkért.