A vacsora kellemesen telt. A menü nem volt túl különleges. Húsleves és borsos tokány. A család minden tagja igen magas szintű jóízűséggel és kellemmel fogyasztotta el az összes étket, amit eléjük raktak. A legkisebb unokának csak úgy csorgott végig az állán a szaft és mennyire mosolygott belé a kis lurkó. Olyan mohón evett, hogy inkább az arcán kötött ki az étek, mintsem a szájában landolt volna. Vacsora közben megbontottak egy jó üveg bort. Igazi kraftossat. A idős családfő nagyon büszke volt az idei termésére. "Ezt magam palackoztam" - Mondta büszkén. - Nagyon jól esett neki a borsos tokányra. Annyira, hogy legalább háromszor szedte tele a tányérját. A vacsorát a nagy mohóság miatt mindenki hamar befejezte. Mikor a végén a sütemény elfogyasztását is maguk mögött tudták, a bölcs öreg hátradőlt a székben és azt mondta: "Soha többet nem eszek, ma úgy jóllaktam". A szavát megtartotta és nem több, mint három hét múlva el is temették.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.